friends, celebration, dinner-581753.jpg

Étterem, vendégség – mit válasszunk?

[wpseo_breadcrumb] Néha-néha, amikor eljutunk étterembe, vagy vendégségbe hívnak, akkor sem kell felhagynunk az egészséges táplálkozással. Teljesen normális, ha ilyenkor „lecsúszik” egy-egy szelet süti, vagy egy zsírosabb fogás. Az ilyen összejöveteleken rendszerint megjelennek a bő olajban sült rántott-ételek, a magas zsírtartalmú, krémes sütemények, a sós – fehér lisztből készült – aprósütemények. Minden fogásnál a bőség zavarával küzdünk.  Egy vendégség – főleg, ha valami ünnep az összejövetel apropója – hasonló tulajdonságok jellemeznek. Teljes menüsor három-négy ételből, majd egy bőséges cukor és akár zsírtartalmú desszert a végén.  A fentiek teljesen rendben vannak, megengedettek. Amire figyelni kell, egyrészt a gyakoriság, másrészt az egyes fogások összetevői. Nézzük ezt picit részletesebben! Az, hogy milyen gyakorisággal veszünk részt vendégségben, üzleti ebéden vagy vacsorán, nem feltétlen rajtunk múlik. Van, amikor nem mondhatunk nemet. Az ilyen esetekben is fontos, hogy szem előtt tartsuk az étrendünk (diétánk, életmódunk) fontosabb szempontjait. Egy vesebeteg esetében például, ha magas a kálium szintje, fontos, hogy elkerülje a magas kálium tartalmú alapanyagokat, ételeket, mint mondjuk egy gyümölcskoktél. Ha valaki a súlyát szeretné optimalizálni, mert van pár kiló feleslege, akkor ilyenkor is fontos, hogy sok zöldséget fogyasszon, de kevés zsiradékot. Amikor ilyen rendezvényen veszünk részt, válasszuk ki azokat az ételeket, melyek megfelelnek a számunkra optimális tápanyagtartalomnak. Együnk mindenből egy kicsit, majd a végén, amikor már-már jóllaktunk, akkor jöhet egy kis olyasmit, ami elvileg „nem fér bele” az étrendbe. Ilyen módon, látod, mégis belefér -és ez rendben van így. Egészséges Mindennapokat!  

sense, question, anatomy-2326348.jpg

Örökölt tulajdonság?

[wpseo_breadcrumb] Amikor egy nő babát vár, megváltozik az ízlése, a szokásában valami, ez nem újdonság már. Elfogadott tény. A szervátültetésnél is igen gyakori jelenség ez, bár hazánkban nem, hogy nem elfogadott, de még szakirodalomban se nagyon említik. Pedig jelen van. Néha olyan mértékű, hogy a páciens felteszi a fenti kérdést – ki vagyok én? Alapvetően a saját tapasztalatomról tudok nyilatkozni, de szívesen veszem, ha írtok nekem ilyen élményekről. Amikor már készültem hazafele a klinikáról az átültetés után, a férjem kérdezte, mit készítsen, és legnagyobb meglepetésünkre az egyben sült sertés comb volt a válaszom. Láttam magam előtt, éreztem az illatát és ízét, ahogy kimondtam. Pedig előtte 30 évig nem voltam nagy húsevő. Folyton kérdezték, ha vajas (értsd margarinos), vagy vajkrémes kenyeret ettem, hogy miért nem teszek rá valami húst – alias felvágottat. Nem kellett, egyszerűen nem hiányzott. Szerettem én az ízüket akkor is, de minimális mennyiség elég volt. A hajszál vékonyra szeletelt kolbász pont jó volt egy rétegben, nagy ritkán. A rántott húsnak is inkább a bundáját ettem szívesen, nem a húst belőle. Aztán megérkezett Géza – így hívom a vesémet 🙂 – és minden megváltozott. Betudható lenne annak, hogy olyan hibátlan laboreredményeket produkál nekem, amilyenem utoljára a születésemkor lehetett, amikor még előtte nem sokkal anyukám veséje „takarított” bennem is. Viszont úgy gondolom, örökölhettem Gézától valamit. Mert már a kolbász (és más) sem elég hajszálvékony rétegben. De más is változott. A mostanában sokat emlegetett (és megmutatott) fokhagyma is bekerült a látóterembe. Amikor itthon voltam „kényszerpihenőn” az átültetés után, rengeteg fokhagymát ettem. Egészen addig, amíg vissza nem mentem dolgozni. Akkor is csak azért hagytam fel vele, mert hatan voltunk egy kb 30 nm-es irodában. Nem akartam kiszúrni velük, hogy non-stop árasztom magamból a szagát. Én sem szeretem másokon érezni. A harmadik, amit észrevettem – és ez a legfurcsább – hogy kifejezetten megszerettem a nem-fehér pékárukat. Úgy értem bármit, ami nem fehér, vagy félbarna termék. Pedig nagyjából hasonló volt a hozzáállásom, mint a húsipari termékekhez. Fehér, vagy maximum félbarna kenyér és zsemle volt ehető számomra. Erre a változásra egyébként egészen véletlen jöttem rá. Igaz, gyanús lehetett volna, amikor a kilökődésre kapott nagy dózisú szteroid miatt a cukorbetegeknek szánt étrenden voltam, de nem volt az. De nagyon ízlett a korpás (?) zsemle, amit reggel és este kaptam. Annyira, hogy megkérdeztem, honnan szerzik be – sajnos nem tudtam meg. Aztán anyukámnál voltam, aki megkínált egy, részben teljes kiőrlésű lisztből készített, többféle maggal borított zsemlével. Hogy az mennyire jól esett! Azóta is a reggelim, amikor csak tehetem, ilyen magvas zsemléből készítem. Éppen ezért buzdítok arra minden transzplantáltat, hogy kóstoljon meg mindent újra. Hallottam egy kedves ismerőstől olyan változásról is, hogy a korábban „teljesen fekete” öltözékét színesre cserélte, és azóta is piros sportcipőben van, ahányszor csak találkozunk. Neked mi változott a szervátültetéssel? Kérlek, írd meg nekem ide kattintva! Szeretettel várom! Egészséges mindennapokat!

Scroll to Top