Amikor dialízisre jártam, főleg gyerekként előfordult, hogy egy-egy hétvégén „túlittam” magam. Vendégség miatt, vagy éppen lázadtam, vagy mikor miért. Ilyenkor előfordult, hogy vasárnap éjszaka a dialízis osztályon kötöttem ki és rettenetesen fulladtam. Senkinek nem kívánom azt az érzést. Se levegő, se erő, minden mozdulat fáj, feszül a bőr és semmilyen testhelyzet nem javít ezen az állapoton… Aki már érezte, tudja, miről van szó. A kellemetlen jelző erre kevés. Viszont jó hír, hogy elég jól elkerülhető az ilyen állapot.
Alapvetően ez az állapot hétvégén jelentkezik. Ha van vizeleted, az remek, kevésbé kell szigorúnak lenni magaddal. Az a lényeg, hogy amennyi vizeleted van, ahhoz képest legfeljebb 4-5 dl-t fogyassz csak naponta. Ebbe a mennyiségbe bele kell számolni a levest, főzeléket, joghurtot, gyümölcsök víztartalmát is., de így sem kell kizárni ezeket az életünkből.
A hétvégi folyadékmegszorítás nehezebb, mert ahogy telik az idő, egyre szomjasabbak leszünk, mivel emelkedik a méreganyag a szervezetben – ivással normálisan ezt hígítanánk fel és ürítenénk ki vizelettel. Amikor a vizelet mennyisége csökken, vagy a méreganyag kiválasztás elégtelen, akkor már ez a jelenség általánossá válik.
Én mindig is hétfőn, szerdán és pénteken jártam kezelésre, úgy gondoltam – és gondolom most is – hogy a hétvége „szent és sérthetetlen”. Olyankor ne legyen semmi olyan kötelezettség, ami lerövidíti a hétvégét, mert mégis csak pihenésre (lenne) való!
A dialízis után nagymértékben csökkennek a méreganyagok, így kevésbé lesz szomjúságérzetünk. Ezt igyekeztem kihasználni minden hétvégén úgy, hogy a péntek 4 körül végződő kezelés után igyekeztem a lehető legkevesebbet inni egészen szombat délutánig. Ha elég ügyes voltam, nagyjából 3 dl-rel végeztem az első 24 órát. Utána már pont ugyanannyi idő volt a következő kezelésig, mint hét közben, így kicsit lazábbra engedhettem a gyeplőt és folytathattam úgy, mint hét közben csináltam.
A hétköznapokban kezelés után szintén maximum 1 pohár víz volt a limit. (Akkor 2 dl-es pohár volt a mérce, ma már 3,5 dl-essel „nyomulok”.) Másnap a munkában egy bögre tea a hagyományos bögre mérettel (nagyjából2,5 dl). És otthon is, ha hűvösebb volt az idő el-elfogyott még egy tea, máskor egy kis pohár joghurt (vagy ivójoghurt), leves is. Utóbbi természetesen nem olyan lé-aránnyal, mint manapság, de legalább nem kellett teljesen lemondani róla. A következő munkanapon szintén egy bögre tea reggel, aztán kezelés közben 2-3 dl víz, kis forró csoki fogott. Ezzel együtt is legtöbbször 1,2-1,7 kg plusz súlyokkal érkeztem a dialízis központba. Pedig, ha összeadjuk, alig egy liter, amit ténylegesen folyadékot fogyasztottam.
Nyilván, amikor sósabb volt véletlen egy étel, vagy gyümölcsöt is ettem, az is számított. És sajnos, nagyon könnyen összejön a napi bevihető maximális mennyiség. Vagy akkor, hogyha már szombat este szomjas voltam és az esti fogmosáskor ittam „csak pár kortyot”.
Nagyon nehéz mindig kontrollálni magunkat és „észnél” lenni. De sajnos muszáj, de szerencsére nagyon megéri! Ugyanis, amikor kisebb súlyt viszünk a kezelések között, az sem fog annyira megterhelni. Hosszútávon pedig jót teszünk a szívünknek, az egész szervezetünknek, de a mindennapi életünknek, a közérzetünknek biztosan!
Kitartást és egészséges mindennapokat!