Tudod, miért lettem dietetikus? Nagyon sok összetevője volt ennek.

Amikor 1986-ban megszülettem, egyből világos volt, hogy ugyanaz a problémám, mint a bátyámnak volt: genetikailag öröklött vesebetegség. Négy évvel később kezdődött a hasi dialízis (PD), aztán sok műtét és a kórházban töltött hónapok, majd öt évvel később a gépi kezelés (HD) váltotta fel, amivel végre „szabad gyerek lettem”. És aztán még jobb lett a helyzet: kaptam egy nem-annyira-szuper-vesét, és pár hónap „kényszerszabadság” után folytattam a gondtalan gyerekkort, kamaszkort a gimivel és végül az egyetemmel, első és második munkahellyel.

A fentiek után, talán nem meglepő, hogy már egészen kisgyerekkoromtól egészségügyi pályára készültem. Eredetileg gyermekápoló akartam lenni, de (egyelőre) lebeszéltek erről. Az egyetemi felvételi határidő előtti napokban fedeztem fel a dietetikus szakot, és végül – az eredeti tervek ellenére – első helyen jelöltem meg.

A sikeres felvételi után a környezetem számára úgy tűnt, otthagyom az egészet a csudába. Nagyon szokatlan, és nagyon sok volt a vizsgaidőszak, de végül én győztem. A következő éveket nagyon élveztem, teljes szabadságnak éltem meg, minden nehézségével együtt is.

Végül 2009-ben vettem át a diplomámat, nagyon boldog voltam, és el is helyezkedtem egy vesebetegekkel foglalkozó alapítványnál, de gyorsan váltottam egy GYSE (gyógyászati segédeszköz) forgalmazó cégre a közelsége miatt. Minden tökéletes volt. Ám 2012-ben, amikor a vesém romlani kezdett, teljesen összetörtem és már a dietetikával sem foglalkoztam. Mondhatni depressziós voltam, nem nagyon tudtam, mit kezdjek magammal.

2015-ben kezdődött a változás, amikor megkeresett a Magyar Szervátültetettek Szövetsége , hogy az újonnan induló betegedukációs program hasznos tagja lehetnék. Kigyulladt a kis villanykörte a fejemben: „Hiszen mi mással is foglalkozhatnék, mint szervátültetettekkel?!” A közös munka a mai napig tart, ám -sajnos- kisebb intenzitással, mint a kezdetekkor. Reméljük, újra felpörög majd!

Menet közben – kis segítséggel, amit ezúton is köszönök! – kimásztam a depressziós korszakból, és felturbóztam magam, hogy ha jön a vese, legyen a testem kellően befogadó. 2016. szeptember 24-én meg is érkezett Géza, akiről itt olvashatsz egy keveset, és azóta is tökéletes laboreredményeket produkál, két litert simán pisil nekem egy nap, és minden hibátlan!

2024. elején nyílt egy magánrendelő, a NephroHome, ami kifejezetten vesebetegekre szakosodott, ahol heti két nap rendelek és nagyon élvezem!

Úgy érzem, hogy most vagyok a helyemen, mostanra találtam meg önmagam. És azt hiszem, már érted, miért is azzal foglalkozom, hogy segítsek másoknak.

#EgészségesMindennapokat

Scroll to Top